Janikovszky Éva

Örülj, hogy lány!

Van, amit az ember előre megérez.

Különösen akkor, ha babát vár.

Nem voltam kíváncsi, hogy mi lesz,

mert tudtam, hogy nekem csak fiam lehet.

Még azt is elhittem, hogy

egy apa csak a fiúnak örül.

Sőt azt is, hogy egy anya is jobban örül a fiának.

Mert a lányok kényeskedők, nyafkák, hiúk.

A fiúk meg okosak, bátrak, erősek.

Fiút vártam.

Szőkét és kék szeműt.

Máriuszt, Krisztiánt vagy Tituszt.

Barna hajút és fekete szeműt.

Farkast, Rómeót, Ivánt.

Erőset, bátrat,

akiből sportbajnok lesz:

Attilát, Botondot, Hunort.

Okosat, tehetségeset,

aki majd szakállt növeszt és

szemüveget hord:

Ambrust, Norbertet vagy Boldizsárt.

Már eljött az ideje,

és én még mindig nem döntöttem.

Mert az apja is mondott néha neveket,

és ezzel csak megzavart.

Végül úgy határoztam, hogy

előbb megnézem a fiamat,

és attól függően, hogy az erő és a bátorság,

vagy a nagy ész és a tehetség látszik rajta jobban:

Olivér, Dávid vagy Bonifác lesz.

Úgy tőlem kérdik, hogy mi legyen a neve,

ha már megszületett.

Hát valóban tőlem kérdezték,

csak előbb annyit mondtak:

GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISLÁNY!

Mert úgy látszik, néha egy anya is tévedhet a megérzéseiben.

Meg azok is, akik ránézésből biztosan tudták, hogy fiú lesz.

De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok,

és kislányom van, eszembe se jutott, hogy fiút vártam,

csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges,

és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk,

senki más.

Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!

És amikor megkérdezték, hogy mi legyen a neve,

mindjárt kettőt is mondtam,

pedig nem is gondolkoztam rajta,

csak egyszerűen tudtam, hogy úgy hívják.

Különben is, nehéz lett volna eldönteni,

hogy inkább erős vagy bátor, vagy okos és tehetséges,

mert csak azt láttam, hogy gyönyörű.

És amikor mellém fektették,

és azt mondtam neki, hogy édes kislányom,

láttam, hogy megérti,

és ő is szeretné

nekem azt mondani, hogy

édes anyukám.

Persze erre még várnunk kell egy kicsit.

Én az első perctől fogva örültem a lányomnak,

csak akkor még nem tudtam,

hogy másnak is ekkora öröm,

hogy nekem lányom született.

Hogy örült az apja!

Pedig róla igazán azt hittem, hogy fiút szeretne,

de úgy látszik, mégis lányt várt,

mert egyre csak azt kiabálta:

megszületett a lányom, a lányom, a lányom,

amíg meg nem elégeltem

és fel nem világosítottam, hogy az enyém is.

Én igazán az első perctől fogva örültem a lányomnak,

és annak is örültem, hogy az apja örül a lányának,

de akkor még nem gondoltam arra,

hogy egy lány sokkal jobb, mint egy fiú.

Aztán meggyőztek róla.

Örülj, hogy lány!

mondta az anyám,

legalább nem akar majd m

motorbiciklit

és nem megy el

autóversenyzőnek!

Persze a bátyámra gondolt, aki akart és elment.

Örülj, hogy lány!

mondta az apám,

egy lánynak mindig

könnyebb az élete!

És ő csak tudja, hiszen fiúnak született.

Örülj, hogy lány!

mondta a barátnőm,

egy kislány olyan cicás

és olyan aranyosan

lehet öltöztetni.

És ő csak tudja, mert van macskája és nemrég

nyitott gyermekdivatbutikot.

Örüljön, hogy lány,

mondta a nővérke is,

mikor haza készültünk,

és a kezembe nyomta

a kislányomat.

Nézze csak meg,

már most kész kis hölgy!

És valóban, ahogy megnéztem a lányomat,

és aztán a többi kisbabát,

rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek,

de még kész kis úrnak sem.

Amikor már otthon voltunk,

és megjelentek a rokonok,

a szomszédok és a barátok gyereknézőbe,

ők világosan meg is mondták,

hogy miért jobb egy kislány, mint egy kisfiú.

Örülj, hogy lány,

mondták a rokonok,

a szomszédok

és a barátaink mind.

A fiúk vásottak,

önzők

és hamar elmennek a háztól.

Bezzeg a lányok!

Egy lány az szép, kedves,

melegszívű és anyás.

Tinka néni még azt is hozzátette,

hogy egy lány ügyes kezű,

szorgalmas, és mindenben segít az anyjának.

S azt hiszem, ez mind így igaz.

Mert ahogy elnézem a lányomat,

már most is szép és kedves.

Ha megnő,

a tévések mindig

őt mutatják majd a közönség soraiból,

a metrólépcsőn

mindenki elmosolyodik,

aki szembejön vele és ránéz,

és a világbajnokságon ő nyújtja át

a virágcsokrot a győztesnek.

Ahogy elnézem a lányomat,

már most is látszik rajta, hogy milyen melegszívű.

Ha megnő, minden öreg nénit átkísér a zebrán,

minden kóbor macska a nyomába szegődik,

és mindig etetni fogja

a cinkéket,

a mókusokat

és a halakat.

Ahogy elnézem a lányomat,

már most is látszik rajta, hogy milyen anyás.

Ha megnő, mindig az ablakból integet utánam, ha elmegyek,

és elém szalad, ha hazajövök,

nem megy nélkülem sehová, de ha mégis, akkor naponta levelet ír,

és hétvégén sosem enged korán fölkelni,

mert ő hozza nekem ágyba a reggelit.

Elnézem a lányomat,

és azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,

mert már most látszik rajta,

hogy milyen ügyes kezű.

Igazán nem vagyok elfogult anya,

de az azért ritkaság, hogy egy gyerek már

kéthetes korában ütögesse a csörgőt,

és két hónapos korában már megfogja a kanalat.

Arról nem is beszélve,

hogy tegnap leszedte a kiságyról a piros kendőt és a fejére borította.

Nem vagyok ábrándos természet,

de amikor megláttam, hogy leszedte a kiságyról a piros kendőt és a fejére borította,

mégis elábrándoztam.

Ha nagy lesz a lányom,

minden kis maradékból

összeügyeskedik valami

divatos holmit,

mindennap új frizurát fésül nekem,

megköti az apjának a norvégmintás pulóvert,

amit én tavaly kezdtem el,

kipróbál minden kozmetikai és salátareceptet,

amit a vasárnapi újságokban olvas az ember,

minden szoknyát leereszt, ha hosszabb a divat,

és újra fölhajt, ha rövidebb.

Mert egy lány nemcsak segít az anyjának,

hanem mindenben ügyesebb is, mint az anyja.

És fölkaptam a lányomat a kiságyból és

összevissza pusziltam örömömben.

Este elújságoltam az apjának is, hogy

milyen ügyes lesz majd a mi lányunk,

és az apja is örült, de mondta, hogy

addig is, varrjam már föl a kabátjára a gombot,

mert leszakadt.

Mert föl nem varrná maga, mintha az ő gombja

csakis az én dolgom volna.

Azért se varrtam föl.

Erre leült a lánya ágya mellé,

úgy látszik, kivárja, amíg megnő.

Sokszor felemelem a kislányomat a magasba,

mert úgy szeretném, ha már nagyobb lenne!

De most még kicsi.

És amíg kicsi,

előrefésülöm azt a kis göndör haját,

és rózsaszín főkötőt teszek a fejére,

hogy mindenki lássa: kislány,

és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kisfiú,

csak azért, mert olyan erős és egészséges.

Ha majd nagyobb lesz,

akkor megnövesztem a haját hosszúra,

és lófarokba kötöm rózsabimbós csattal,

veszek neki hosszú ruhát,

fodrosat,

fehér cipőcskével,

hogy olyan legyen, mint egy nagylány, kicsiben.

És azt se bánom, ha néha

belakozza a kis körmét,

és felpróbálja a magas sarkú cipőmet.

És amikor már nagylány lesz,

én hordom majd az ő kinőtt cipőit és ruháit,

amelyek mindig

divatosabbak lesznek,

mint az enyéim,

és néha majd én is kipróbálom a rúzsát és a szemfestékét.

Olyankor a lányom

majd megdicsér,

és azt mondja:

milyen szép

fiatal mamám van!

Ha én meg a lányom végigmegyünk az utcán,

biztos, hogy mindenki utánunk fordul.

A legtöbben azt hiszik majd,

hogy nővérek vagyunk,

de akik rájönnek,

hogy anya és lánya,

azok nemcsak a lányomat csodálják meg,

hanem az anyukát is, akinek ilyen bájos,

illedelmes és jól nevelt lánya van.

Hát még aki otthon látja!

Térülni-fordulni,

sürögni-forogni,

mert én a lányomat majd úgy nevelem,

hogy házias legyen, de nem azért, hogy ő csináljon mindent,

csak értsen hozzá,

és a férjét is tanítsa majd meg mindenre.

Fogadok, hogy a lányom

majd ellesi az anyósomtól, hogy

hogyan kell a hajtogatott hájastésztát csinálni,

ami az apja kedvence,

s amire nekem sosem volt időm.

Fogadok, hogy a lányom majd használni fogja

a háztartási robotgépet, amit én sose használok,

és amivel minden megvan egy perc alatt.

Az én lányom majd

géppel dagaszt,

géppel szel,

géppel aprít és reszel,

gép veri a tojás habját,

gép vágja a vöröshagymát,

csak gombot nyom,

tárcsát teker,

mindig új ízzel remekel,

amit majd az apja is megeszik,

és nem mondja, hogy minek kísérletezel folyton?!

Ha meg asztalt terít díszgyertyával,

összesodort szalvétával,

ámuldoznak a vendégek, soha ilyen terítéket!

Mert csak a képeslapokban látni ilyet,

színes fényképeken.

Elnézem a lányomat,

hát mindez most még nem látszik rajta,

mert még kicsi,

és csak ezután fogom jól nevelni.

Egyelőre ugyanis mindig felveszem, ha sír,

hadd lássa, hogy érdemes anyásnak lennie.

Mi olyan jó barátnők leszünk a lányommal,

hogy mindig megbeszéljük, hogy mit vegyünk fel,

hová menjünk el,

és azt is, hogy mivel mentsük ki magunkat,

ha elkésünk.

Együtt járunk majd bevásárolni,

és ha csak úgy nézelődünk az áruházban,

egyikünk sem fogja megkérdezni a másiktól, hogy

tulajdonképpen mit akarsz venni?

Micsoda szerencse, hogy lányom született!

Örülök, hogy lány,

mert így lesz, akit az apja megtaníthat

síelni,

pingpongozni,

és biztosítékot cserélni,

és lesz, aki

meggyőzi az apját, hogy egy nő is vezethet jól autót,

ha nem is tudja beállítani az alapjáratot.

Örülök, hogy lány,

mert majd az egész családot elhívom a balettvizsgára,

a zeneiskolai záróhangversenyre,

a népi tánccsoport díszfellépésére,

az iskolaközi kosárlabda-döntőre,

és az első bálba,

ahol az apja se mondja majd, hogy ő

nem szeret táncolni.

Örülök, hogy lány,

mert ma már egy lányból is lehet minden,

még focista,

akadémikus

vagy űrhajós is,

és ha netán az lesz, akkor sokkal híresebb lesz,

mint ha fiú volna.

De azért jobban szeretném, ha

idegenvezető,

korcsolyabajnok,

vagy híres művésznő lenne,

és ha majd a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében,

akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent a szülői háznak köszönhet.

És ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is, akkor azt adom oda,

amit elsőnek csinált az apja,

amin a karomban tartom a lányomat.

Majd csodálkoznak, hogy mennyire hasonlítunk egymásra.

Elnézem a lányomat,

és arra gondolok, milyen büszke leszek majd rá,

ha óvodás korában verset mond nekem anyák napján,

ha jutalomkönyvet kap az iskolában,

ha egyszerre veszik fel

a színművészeti és az iparművészeti főiskolára,

esetleg a zeneakadémiára is,

ha megnyeri a tanulmányi versenyt,

a táncversenyt

és a szépségversenyt,

ha a gyerekek autogramos fényképet fognak tőle kérni,

és ha végre rászánja magát,

hogy igent mondjon annak a jóképű,

nagy jövő előtt álló, szépen kereső fiatalembernek,

aki majd a tenyerén hordozza.

Milyen büszke lesz az apja a lánya esküvőjén!

Nemcsak én fogom mutogatni mindenkinek

az esküvői fényképeket,

hanem ő is, különösen azt,

ahol a karján vezeti a menyasszonyt.

Elnézem a lányomat a kiságyban,

és a lányom visszanéz rám.

Örülök, hogy lány vagy, mondom neki,

bár kisfiút szerettem volna,

de akkor még nem ismertelek.

És úgy látszik, a lányom is örül,

mert rám mosolyog.

Talán arra gondol, hogy lesz még neki kisöccse.

Vagy ha nem lesz,

akkor hoz ő majd fiút a házhoz.

De én már azt is tudom,

amiről a lányomnak még fogalma sincs,

hogy neki is lesznek gyerekei,

és az ő gyerekei lesznek az én unokáim,

akiknek én leszek a nagymamájuk!

Mert annak a jóképű, nagy jövő előtt álló,

szépen kereső fiatalembernek az édesanyja

csak a másik nagymama lesz.